+36 1 4433 860

Egészségesen, fitten és gyönyörűen? Nyerjük vissza vagy őrizzük meg fiatalságunkat a Mannavita Multi kollagén segítségével!


Kollagén atom

Bizonyára már Ön is hallott arról, hogy mennyi mindent köszönhetünk a kollagén áldásos hatásainak. Ám hogy mit tudnak az egyes kollagén fajták, és hogyan képesek szervezetünk szinte minden szövetének és sejtjének építéséhez, erősítéséhez, erről talán kevesebbet tudunk. Nézzük, mi mindenre képes a kollagén mátrix az emberi szervezetben, miért előnyös számunkra éppen a halból, tojáshéjból, vagy szarvasmarhából kivont kollagén? Honnan ered, mit jelent a multi-kollagén elnevezés?

A kollagén - ha nagyon röviden és közérthetően szeretnénk megfogalmazni - akkor egyfajta ragasztóként működő fehérje a szervezetünkben. Leggyakoribb fehérjénk, a szervezet “ragasztó és kötőanyaga” 30 %-ban van jelen valamennyi sejtünkben és a teljes szövetállományban. Mindez - vagyis a kollagén - egy fontos szerkezetben, mátrixban található meg szervezetünkben, ennek neve ECM. Hogyan képzeljük ezt el? Képzeljünk el egy hálót, mely az összes sejtünket egyben tartja, és segíti, támogatja funkcióikat. 

Már ebből is jól láthatjuk, hogy a kollagén megfelelő szintje szervezetünkben nem csupán szükséges, hanem létfontosságú ahhoz, hogy az egyes szöveteink, szerveink jól működjenek, kiválóan funkcionáljanak, épek maradjanak hosszú éveken át - minket fitten, fiatalosan és egészségesen tartva.[01.]

Kollagén pótlás, természetesen

A kollagént saját testünk is termeli, ám ennek szintje bizony az évek múltával drasztikusan csökken a szervezetben: már a húszas éveink elején, fokozatosan csökkenni kezd szervezetünk saját kollagén termelése, 35 éves korunk után pedig rohamtempóban felgyorsul a folyamat, és ez bizony bőrünkön, ízületeink olajozottságán is nyomot hagy. 

Ez egy természetes folyamat, de szerencsére tudjuk lassítani. Egészséges táplálkozással, sporttal, tudatos életvitellel, és persze, korunk vívmányaival, a komplex kollagént tartalmazó táplálékkiegészítőkkel - melyektől nem kell tartanunk: ezek legtöbbjét természetes módon állítják elő, növényi vagy állati eredetű, biztonságos hatóanyagokból. Elvégre a csontleves és a csirke bőre, talpa is egészséges, nagyon jól esik pláne télen, ha vasárnaponként asztalunkra kerül egy jókora tál húsleves formájában - mégsem tudnánk annyit enni belőle, ami kollagén pótlás szempontjából hatásos lenne sajgó ízületeink, ráncosodó bőrünk megfelelő karbantartásában. Érdemes tehát a biztonságos modern technika vívmányaihoz folyamodni a segítségért. 

Igenám, de hatalmas a kínálat: mi alapján válasszak, mi a “jó” kollagén számomra? 

Elindulhatunk egyéni kényelmi szempontok alapján is: választhatunk a természetes legkevesebb hozzáadott adalékanyagot tartalmazó vízben oldható por állagú formák; a bárhol-bármikor gyorsan bekapható, tablettás vagy kapszulás változatok;  vagy az adalékokat és édesítőket ugyan tartalmazó, de kényelmes és finom, ízesített, hatékony felszívódású folyékony formulák mellett is.

Vagy dönthetünk a hatóanyag tartalom és összetételét megvizsgálva is - attól függően, hogy mik a céljaink a kollagén pótlással, mit szeretnénk elérni pontosan: ízületeinket, csontjainkat, szeretnénk-e erősebbé tenni? Esetleg bőrünk, hajunk szépségét szeretnénk felturbózni, illetve fogainkat, ínyünket erősítenénk,  esetleg emésztőrendszerünket ösztönöznénk még hatékonyabb működésre…

Hogy ezt el tudjuk dönteni, és jobban megértsük ezeket a folyamatokat, illetve a kollagén hatásmechanizmusát, jó, ha tudjuk, hogy hány típusú kollagén létezik, és az egyes típusok hol fejtik ki leginkább hatásukat? Sőt, ha jól választunk, akkor döntenünk sem kell, mert egy igazán jó formula, afféle mátrixként működve, képes szintre valamennyi igényünket ellátni. [02.]

Multi kollagén rendelés
Mannavita Multi kollagén italpor

5 kollagén fajta ereje egyben. 2 fajta marha kollagén, Hal kollagén és Tojáshéj membrán kollagén.


Kollagén fajták és típusok - röviden, dióhéjban

Humán kollagén molekula

Egész pontosan 28 fajta kollagén típus létezik, ám ebből mi körülbelül öt félét szoktunk alkalmazni, ha kiegészítésre adjuk a fejünket. 

Az I-es típusú kollagént főleg a halakból és tengeri élőlényekből vonják ki, de megtalálható a tojásfehérjében is - és bőrünk, hajunk, inaink, valamint az érfalak, a kötőszövetek, a fogak és a szaruhártya fontos építőanyaga. [03.]

Nagy előnye még az I-es típusú kollagénnek, hogy ezt dolgozza fel a legkönnyebben a testünk, ez a legjobban emészthető a számunkra. Halkollagén fogyasztása éppen ezért kiemelten ajánlott, ha pl. gyengébb az emésztőrendszer, illetve, ha az illető valamilyen autoimmun betegséggel küzd.

A II-es típusú kollagén elsősorban a porcokban található meg természetes formájában szervezetünkben. (A porc egy kötőszövet, mely megvédi csontjainkat az ízületek területén.) A tanulmányok szerint tehát nem véletlen, hogy a II-es típusú kollagén jótékonyan hat a porcképződésre, és csökkenti az artritisz, azaz az ízületi gyulládás tüneteit. Ez a kollagén-kivonat ugyanis kondrotinin-szulfátot és glükozamin-szulfátot is tartalmaz, ezt a két vegyületet széles körben alkalmazzák az orvosok is ízületi problémák hatékony kezelésére. 

A III-as típusú kollagén a bőr és a szerveink fontos alkotóeleme, s ebből már következik, hogy a III-as típusú kollagént tartalmazó étrendkiegészítők sokat segítenek bőrünk feszességáben, rugalmasságában, illetve veséinket és szívünket is támogatják. Ezt a típusú kollagént szarvasmarhák izmaiból, csontjaiból és bőréből nyerik. 

Marhakollagénből azonban többfélét is számon tartunk, a két legjelentősebb például a peptán 1 illetve peptán 2. Ezek nagyon nagy tisztaságú, az ember szervezetéhez hasonló felépítésű, nagy tisztaságú, bioaktív kollagén peptid, melynek részecskéit annyira apró méretűre bontják le a hidrolízis (kíméletes, enzimatikus eljárás) során, hogy így a kollagén peptan 90%-a hasznosul szervezetünkben.

A bioaktív peptideket kíméletes eljárással, enzimatikus hidrolízissel nyerik ki - vagyis egy nagyon nagy tisztaságú, bioaktív termékről van szó, melynek - ha száraz tömegre számítjuk - fehérje tartalma magasabb mint 97%. Apró részecskéinek köszönhetően pedig, nagyjából egy órán belül a miniatűr peptid-részecskék bekerülnek a véráramba, vérünk pedig elszállítja ezeket az egyedülálló aminosavakat a cél szövetekbe - a bőrbe, csontokba, porcokba - ahol aztán mint fontos alkotóelem, beépülve segítik sejtjeink, szerveink hatékony működését, miközben elősegítik az új kollagénrostok termelődését is. 

Ha pedig éppen várandósak vagyunk, vagy terhességünk után hajunkat és fogainkat szeretnénk újra teljes pompájába hozni, akkor az V-ös típusú kollagén pótlásával járhatunk a legjobban: várandós hölgyeknél ez szükséges a placenta létrehozásához, ugyanis ennek a kombinált fehérjének az elemei nélkülözhetetlenek az oxigén és a különböző tápanyagok vérbe, illetve a magzatba juttatásához. Ebből már következik, hogy ha a tápanyagok és az oxigán felvételében és szállításában jártas ez a fajta a kollagén, akkor hajunk, és egyéb sejtjeink, szöveteink táplálásában és erősítésében is jótékony hatást gyakorol.

mannavita Multi kollagén italpor

És ha még mindez nem lenne elég: a X-es típusú kollagén pedig kifejezetten a porcokban fellelhető fehérje típus, közösen, a II-es típusú kollagénnel együtt építik fel a porcokat. 

Az V-ös és a X-es kollagént a szív és az érfal erősítéséhez is használja a testünk.

Kollagénmátrix - A leghatásosabb, legkomplexebb formulában

Ez a mátrix a Mannavita Multi kollagén alkotóelemeinek hatásos kombinációja - az I-es, II-es, III-as, V-ös és X-es kollagén típusok együttese - rendkívül hatékony, ha egyszerre szeretnénk ízületeinkkel, porcainkkal foglalkozni, jót tenni. Testépítő és alakformáló sportok idején ízületeink védelmére ideális, kiváltképp, ha már nem vagyunk húszévesek és szeretnénk formában maradni. A multi kollagén jót tesz a szépségünknek, segít a feszesebb bőr és a dús hajkorona elérésében.

A kollagén kulcsfontosságú a bélfal regenerálásához - például áteresztő bélszindróma esetén -, illetve autoimmun betegségek esetén is, hiszen autoimmun betegségek során, a probléma legfőbb oka, a bélrendszerben keresendő

Az étrend kiegészítő formájában pótolt kollagén segítségével vissza építhetjük elkopott porc részeinket - amik többnyire a sajgó térd, boka, vagy hátunk fájdalmának okozói. Legyünk hát önmagunkra igényesek: fogyasszunk kollagént rendszeresen, mert nem csak fittebbek, szebbek leszünk általa, de életminőségünk, egészségünk több fronton is javulni fog.


Tudjon meg még többet a kollagénről

Cikkek, kutatások, publikációk, leírások a kollagénről, a kollagén működéséről és hatásairól a testünkben.

Melyek a legjobb kollagén források?

Nyerjük vissza vagy őrizzük meg fiatalságunkat a Mannavita Multi kollagén segítségével

5 egészségügyi probléma, ahol hasznunkra válik a kollagén pótlása

Így segít a kollagén porckopás, ízületi gyulladás, hátfájás és térdfájdalom esetén

A kollagén hatásai Áteresztő bél szindróma esetén

Ránc mentesebb, szebb és fiatalosabb bőr a kollagén segítségével

Így javít a kollagén a gyomor és a bél állapotán

A kollagén 7 kiemelkedő egészségügyi előnye

Miből épül fel a kollagén?

Bél-regeneráló kollagén

Így javít a kollagén a gyomor és a bél állapotán

A Multi kollagén egészségügyi előnyei

A Multi kollagén hatása a bőrre


Kapcsolódó kutatások, Publikációk
  1. COLLAGEN STRUCTURE AND STABILITY
  2. The Collagen Family
  3. Collagen: The Fibrous Proteins of the Matrix


Multi kollagén vevőszolgálat

Beszéljen telefonon szakértő kollégáinkkal. Kérdezzen tőlük!

+36 1 4433 860

Hétfő - Péntek: 08:00 - 16:00

Vagy kérdezzen E-mailben:

Küldje el kérdéseit üzenetben:

Üzenet küldés
Multi Kollagén RENDELÉS

Ingyenes kiszállítás 20 ezer felett. 30 napos pénzvisszafizetési garancia mindenre.

GLS szállítás 1 munkanap alatt raktárról.

Kérheti Posta pontra (MOL benzinkút, Posta hivatal) és GLS pontokra is.

Fizetési módok: Bankkártya weboldalon, Bankkártya futárnál, Utánvét, Banki utalás, PayPal.


KOLLAGÉN ÁRAK + KIEGÉSZÍTŐK / RENDELÉS

2 fajta marha kollagén, hal kollagén és tojáshéj kollagén tartalmú italpor, a bélrendszer, az ízületek és a bőr állapotának javítására.
I, II, III, V, és X típusú kollagént is tartalmaz, az emberi szervezet számára ideális arányban.

Multi kollagén por 450g

Mannavita MULTI kollagén italpor, Natúr • 450g


14.971 ft = 1 havi adag • 465 ft / napi adag

5 fajta kollagén egyben. Folyadékban keverve, azonnal fogyasztható.

Rendelés
Multi kollagén por 2 x 450g

Mannavita MULTI kollagén italpor, Natúr • 2 x 450g


29.942 ft helyett, 26.971 ft = 2 havi adag • 395 ft / napi adag
-10% kedvezmény

Rendelés + ingyenes szállítás
Multi kollagén por 3 x 450g

Mannavita MULTI kollagén italpor, Natúr • 3 x 450g


44.913 ft helyett, 35.971 ft = 3 havi adag • 371 ft / napi adag
-20% kedvezmény

Rendelés + ingyenes szállítás
Hialuronsav kapszula

Hyalura HIALURONSAV komplex • 120db


7.921 ft = 1 havi adag • 264 ft / napi adag

Bőr és nyálkahártya állapot javítás, továbbá porc + izület regenerálás esetén, a kollagén hatásai tovább fokozhatók Hialuronsavval.

Rendelés + Több darab esetén kedvezmények
Arthro4 Zöldkagyló kapszula

ARTHRO4 porcerősítő + ízületi gyulladás csökkentő


10.721 ft = 1 havi adag • 324 ft / napi adag

Ha kifejezetten az ízületek és a porcok állapotán szeretne javítani, ajánljuk a kollagén mellé, a zöldkagyló, kurkuma, boswellia és ördögcsáklya kivonatot tartalmazó Arthro4-et is szedni, a gyorsabb és hatékonyabb regenerálódáshoz. 120 darab kapszula, magas hatóanyag tartalommal.

Rendelés + Több darab esetén kedvezmények
Vérkeringés optimalizáló gyógypermet

VENOPTIM gyógypermet, vérkeringés optimalizáló


9.721 ft = 1 havi adag • 324 ft / napi adag

Külsődlegesen alkalmazandó szer, 15 gyógynövény hatóanyag-koncentrátumával. Ízületi fájdalmak, ízületi gyulladás, hátfájás, térdfájdalmak, reuma esetén ajánljuk a kollagén mellé.

Rendelés + Több darab esetén kedvezmények
Mannavita Homoktövislé 100%-o 500ml

Mannavita HOMOKTÖVIS LÉ 100%-os • 500ml


3.471 ft = 15 napi adag • 231 ft / napi adag

A C-vitamin elengedhetetlen a kollagén felszívódásához. A homoktövislé, a természet egyik legjobb természetes c-vitamin forrása. A c-vitamin mellett további polifenol vegyületeket - kvercetin, rutin - is tartalmaz, melyek tovább javítanak a kollagén hasznosulásán.

Rendelés + Több darab esetén kedvezmények
Kollagén por 5 fajta kollagénből

MULTI kollagén

Mannavita Multi kollagén italpor 5 fajta kollagénből. Paleo, Ketogén, Cukormentes, GMO mentes.

Bioglan 500mg és 1000mg Krill olaj

Krill olaj

Bioglan Krill olaj kapszula, 500mg és 1000mg foszfolipid Omega-3 tartalommal.

Méhpempő termelőtől

Tiszta Méhpempő

Hagyományos + Prémium friss Méhpempő termelőtől, 100g, 40g és 225g kiszerelésben.

Törökországban termelt Gránátalmalé

Gránátalmalé

Frissen facsart, 100%-os Gránátalmalé, tartósítószer és más adalékanyagok nélkül.

Flavin7 ital tudnivalók és rendelés

Flavin 7 ital

Immunerősítő, szív és érrendszer támogató, májregeneráló magyar flavonoid koncentrátum.

Béltisztító por és Béltisztító kapszula

Colonum Béltisztító

10 összetevős Béltisztító, Bélflóra és Bélfal regeneráló por és kapszula.

Ninghsziai Goji bogyó gyümölcslé

Goji bogyó lé

Frissen préselt goji bogyó gyümölcslé, magas vitamin, ásványi anyag és nyomelem tartalommal.

Imunex alga komplex kapszula

Imunex alga

Alga kapszula, 5 fajta mikroalgából. Immunerősítős + Gyulladás csökkentő Alga koncentrátum.

Ízületi gyulladás és Porckopás ellen

Arthro4

Porcerősítő és Ízületi gyulladás csökkentő Zöldkagyló kivonat gyógynövényekkel.