A Multi kollagén hatásai a bőrre

A cikk szerzője:
Ujhelyi Szabolcs Zoárd
A Multi Kollagén por természetes úton szolgáltat a szervezet számára jól felszívódó kollagént. 4 természetes forrásból tartalmaz kollagént, összesen 5 fajtát: I, II, III, V és X típust. 30 éves korunk után a testünk kevesebb kollagént kezd termelni. Az állati eredetű fehérje az egyetlen közvetlen kollagén forrás, habár a növényi eredetű ételekkel serkenthetjük a szervezet általi termelődését.
Amit tudni érdemes a kollagénről
A bőr két rétegből tevődik össze: a felhámból (epidermis) és az irhából (dermis). A felhám, azaz a bőr felső rétege keratinocitákból áll és javarészt ez felel a bőr gátfunkciójáért. Ez alatt található az irha, ami a kollagén és glükozaminoglikánok (GAG) sűrű összessége, amely a szervezet és a tápanyagellátás megerősítésére szolgál.
A Mannavita Multi kollagén tartalmaz 2-es típusú kollagént is, melyben a kretin mellett, glükozamin és kondroitin is található. [01.]
Számos tanulmány igazolta már, hogy a kollagén kedvezően hat a bőr állapotára. Egy 2014-ben végzett, véletlenszerű, irányított vizsgálat során kiderült, hogy a kollagén fogyasztás jelentősen javított a bőr rugalmasságán és a bőr hidratáltágán.

A kollagén scaffold-okat (állványzatokat) már széles közben alkalmazzák az orvosi beavatkozásoknál, amelyek a szövet regenerálódását és sebgyógyulást segítik elő.
Egy egereken végzett tanulmányból az derült ki, hogy a kollagénnel kiegészített étrend még az UV fény által előidézett bőrkárosodás ellen is védelmet nyújthat.
A glikozaminoglikánoknak egy további, bőrre kedvező előnye ismert. A glükozaminoglikán és a hyaluronsav igazoltan hozzájárul a bőr sejt-szaporodásához, ezenkívül növeli a retinolsav arányát, ami a bőr hidratáltságát fokozza.
Az orvos is javasolja
A kollagén krémek és kapszulák már több éve kaphatóak, de valahogy mostanra alakult ki szélesebb körben igény rájuk. Már nem csak bőrgyógyászoknál hallhatunk kollagén fehérje porról és annak fiatalító hatásairól, hanem akár már jól informált munkatársunktól is.
"A kollagén egy fehérje, ami a bőr, a csontok és a kötőszövetek fő alkotóeleme," - fejti ki Kellyann Petrucci, természetgyógyász-orvos és a Dr. Kellyann's Bone Broth Diet (Dr. Kellyann Csontleves Diétája) [02.] könyv szerzője. "Ahogy öregszünk, szervezetünk egyre kevesebb kollagént termel. Ennek eredményeképpen, megjelennek a ráncok, hajunk elvékonyodik és gyengül, körmeink sem lesznek olyan erősek már. Ezért bölcs döntés étrendünket kollagénnel kiegészíteni, főleg 30 éves kor felett.”
Szerinte ajánlott legalább naponta egy csészényi csontlevest fogyasztani - vagy 10-15 gramm kollagén tartalmú étrend-kiegészítőt bevinni, illetve alkalmazhatunk kollagén tartalmú krémeket is mellettük
"Ekképp feltölthetjük kollagénnel bőrünket kívülről-belülről." mondja Petrucci. "Viszont a csontleves és kollagén kiegészítők hatékonyabbak mint a krémek, mivel belülről erősítik a bőrt."
Tudjon meg még többet a kollagénről
Cikkek, kutatások, publikációk, leírások a kollagénről, a kollagén működéséről és hatásairól a testünkben.
• Melyek a legjobb kollagén források?
• Nyerjük vissza vagy őrizzük meg fiatalságunkat a Mannavita Multi kollagén segítségével
• 5 egészségügyi probléma, ahol hasznunkra válik a kollagén pótlása
• Így segít a kollagén porckopás, ízületi gyulladás, hátfájás és térdfájdalom esetén
• A kollagén hatásai Áteresztő bél szindróma esetén
• Ránc mentesebb, szebb és fiatalosabb bőr a kollagén segítségével
• Így javít a kollagén a gyomor és a bél állapotán
• A kollagén 7 kiemelkedő egészségügyi előnye
• Így javít a kollagén a gyomor és a bél állapotán
Kapcsolódó Publikációk, Weboldalak, Kutatások
- Biomarkers, type II collagen, glucosamine and chondroitin sulfate in osteoarthritis follow-up: the “Magenta osteoarthritis study”
- Dr. Kellyann Csontleves Diétája (angol)