Melyek a legjobb kollagén források?
A cikk szerzője:
Ujhelyi Szabolcs Zoárd
Arra gondolva, hogy az étrendünkön keresztül milyen kollagénhez juthatunk hozzá, elsősorban a magas fehérjetartalmú ételek, köztük a marhahús, a csirkehús, a hal és a tojáshéj-hártya az, amit leginkább érdemes megemlíteni. Alább bővebben olvashat arról, hogy ezek a magas kollagén tartalmú ételek, miben térnek el egymástól és hogy hogyan válhatnak a javunkra.
Marhakollagén
A marhakollagén a tehenek bőréből, csontjaiból és izmaiból származik. Főleg 1-es és 3-as típusú kollagén fajtákból áll, ami azért jó, mert ezek a fajták fordulnak elő és termelődnek legnagyobb arányban az emberi szervezetben is. Gazdag glicin és prolin aminosav forrás, ebből adódóan hasznos a kreatin termelődéshez, izomépítéshez, valamint a szervezet általi kollagén termelődés serkentésére is. [01.], [03.]
Mivel az 1-es típusú kollagén mindenütt előfordul a szervezetben - a leggyakoribb kollagén -, ezért a marha-kollagén fogyasztása előnyös lehet az ízületek, a bőr, a létfontosságú szervek, az emésztés, valamint a csontok számára egyaránt.
Az összes kollagén forrás közül, a marha kollagén az egyik legjobb hidroxiprolin forrás, mely vegyület a kollagén stabilitásában játszik fontos szerepet. A csökkent hidroxiprolin szintet összefüggésbe hozták az ízületi betegségekkel és az öregedéssel járó mozgásszervi problémákkal is. A hidroxiprolin szükséges a kollagén szint fenntartásához és a normál prolin aminosavak módosulásával jön létre, miután felépült a kollagénlánc.
A Mannavita Multi kollagén por fő összetevője: ez a PEPTÁN I-es jelzéssel ellátott összetevő.
Csirkekollagén
A csirkéből származó kollagén a 2-es típusú, ami rendkívül fontos a porcok képződéséhez. Elengedhetetlen az ízületek épségéhez is, főleg azért mert kondroitin-szulfáttal és glükózamin-szulfáttal is ellátja a szervezetet - mindkettő öregedésgátló hatással rendelkezik.
A Mannavita Multi kollagén egy második generációs 2-es típusú kollagént tartalmaz, melyet nem csirkéből, hanem marhából vonunk ki, pontosabban marha porcokból. A II-es típusú marha kollagénnak, igazoltan jobb a minősége, jobb a hasznosulása a szervezetünkben, a csirke kollagénhez képest. [02.], [04.]
A termék címkén, PEPTÁN II jelzéssel van ellátva az összetevőknél.
Halkollagén
A halból származó kollagén, az egyik leg könnyebben felszívódó kollagén és javarészt 1-es típusú kollagénnel látja el a szervezetet. Más kollagén forrásokhoz viszonyítva, többet tartalmaz az alanin, az arginin és az aszparaginsav aminosavakból, de csakúgy mint a marha kollagénnek, a két legfontosabb összetevője a glicin és a prolin. [05.], [06.]
A Mannavita Multi kollagén tartalmaz hal-kollagént is, az összetevők között a NATCOL® BPMG jelzéssel ellátott összetevő a halkollagén.
Tojáshéj-hártya kollagén
A tojáshéj-kollagén vagy tojás-membrán kollagén, a tojás héjában és a tojás hártyájában található meg, az 1-es fő kollagén fajta mellettl, tartalmaz a 3-as, 4-es, 5-ös, a 10-es és az X típusú kollagén is. Glükózamin-szulfáttal, kondroitin-szulfáttal, hyaluronsavval, valamint különféle aminosavakkal is ellátja a testünket, ezek pedig kedvezően hatnak a kötőszövetekre, a sebgyógyulásra, az izomtömeg növelésre, továbbá csökkenti a fájdalomérzetet és az ízületi merevséget. [07.]
Mannavita Multi kollagén italpor
Kollagén italpor 4 fajta kollagénből: Marha kollagén Peptán I, Marha kollagén Peptán II, Hal kollagén és tojáshéj-hártya kollagént is tartalmazó italpor.
Tudjon meg még többet a kollagénről
Cikkek, kutatások, publikációk, leírások a kollagénről, a kollagén működéséről és hatásairól a testünkben.
• Melyek a legjobb kollagén források?
• Nyerjük vissza vagy őrizzük meg fiatalságunkat a Mannavita Multi kollagén segítségével
• 5 egészségügyi probléma, ahol hasznunkra válik a kollagén pótlása
• Így segít a kollagén porckopás, ízületi gyulladás, hátfájás és térdfájdalom esetén
• A kollagén hatásai Áteresztő bél szindróma esetén
• Ránc mentesebb, szebb és fiatalosabb bőr a kollagén segítségével
• Így javít a kollagén a gyomor és a bél állapotán
• A kollagén 7 kiemelkedő egészségügyi előnye
• Így javít a kollagén a gyomor és a bél állapotán
A hivatkozott kutatások címe, Publikációk
- Metabolic Response of Human Osteoarthritic Cartilage to Biochemically Characterized Collagen Hydrolysates
- Effects of collagen-derived bioactive peptides and natural antioxidant compounds on proliferation and matrix protein synthesis by cultured normal human dermal fibroblasts
- Comparative Analysis of Peptide Composition and Bioactivity of Different Collagen Hydrolysate Batches on Human Osteoarthritic Synoviocytes
- Collagen metabolism of human osteoarthritic articular cartilage as modulated by bovine collagen hydrolysates
- Effect of Fish Collagen Hydrolysates on Type I Collagen mRNA Levels of Human Dermal Fibroblast Culture
- Effects of fish collagen peptides on collagen post-translational modifications and mineralization in an osteoblastic cell culture system
- Eggshell membrane: A possible new natural therapeutic for joint and connective tissue disorders. Results from two open-label human clinical studies